Virtuális Hulladéklerakó Program

Virtuális Hulladéklerakó Program

A Virtuális Hulladéklerakó Program egy kipróbált és hiteles, több országban működő és nemzetközileg elismert rendszer, a Virtuális Erőmű Program prevenciós analógiájára épül.  

A program alapja a hulladék tudatos elkerülése, továbbhasználata és célszerű hasznosítása alapján keletkező – lerakást nem igénylő – hulladék-megtakarítás. A program védnöke és társ-alapítója Dr. Boros Anita, az ITM államtitkára. A projekt az ITM támogatásával valósult meg. 

PROGRAMCÉL

A Virtuális Hulladéklerakó Program egy preventív szemléletű társadalmi innovációs program a környezetileg káros hulladékok, ill. hulladékkezelő rendszerek (pl.: hulladéklerakók) létre­hozásának elkerülésére, ill. kiváltásának támogatására – a negatív jövő elkerüléséhez való hozzájárulások közösségbe foglalt virtuálisan vizualizált építésével.

A Program 2020-ban Magyarország területén, egyelőre vállalatok számára kerül bevezetésre. A működés második évétől a Program tervezetten kiterjesztésre kerül – a Virtuális Erőmű Prog­ram mintájára – önkormányzatok és intézmények részére, melyet iskolai program követhet. Ezzel párhuzamosan kerülhet sor a Program nemzetközi kiterjesztésére, első lépésként a már külföldi decentralizált, működő és sikeres Virtuális Erőmű Programmal rendelkező helyszíneken.

A program célja a korábban lerakóra kerülő, valós hulladékáramok virtuális hulladék­áramokká való transzformációjával egy virtuális hulladéklerakó építése és így valós hulladék­megtakarítási gyakorlatok bemutatása, díjazása, ezek megosztása.

A program indikátorban kifejezett célja 2030-ra 1 millió tonna lerakóra szánt hulladék kiváltása ill. a körkörös gazdaságba való terelésének elősegítése.

PROGRAMKONCEPCIÓ

A Program módszertani megközelítésének alapja a nemzetközi téren is széles körben elfogadott „5R” (refuse-reduce-reuse-recycle-rot) hulladék-hasznosítási hierarchia. 

A program céljai az 5R-rel összhangban:

a)    Hulladékcsökkentés (Refuse és Reduce)

1) a hulladék „visszautasítása”, vagyis a megelőzés. Lényege, hogy a leginkább környezetbarát hulladék az, amelyik nem is jön létre. Jó példák e szintre a csomagolásmentes termékek.

2) a hulladék „csökkentése”, vagyis olyan technológia alkalmazása, mellyel a kelet­kező termékekhez kapcsolódó hulladék csökkent. Ilyen például az alacsonyabb selejtaránnyal működtett technológiai megoldás, vagy innovatív csomagolás. 

b)    Hulladék újrahasznosítás (Reuse és Recycle)

3) az „újrahasználat”, vagyis az adott termék javítása, újbóli használatra alkalmassá tétele, melynek célja a termék cseréjének elkerülése, így nem képződik hulladék a használt termékből. Jó példa erre a megelőző karbantartás.

4) az „újrahasznosítás”, vagyis a termék összetevőinek újrafelhasználása más termékek készítéséhez. Jó példa a papír, alumínium, üveg, műanyag termékek újrahasznosítása.

c)     Hulladékhasznosítás (Rot / Energy)

5) a hulladék energetikai, talajjavítási vagy „egyéb célú hasznosítása”, vagyis a hulladék kontrollált és szakszerű elégetése vagy komposztálása. Jó példa erre az égetőműben való hasznosítás hőtermelési céllal, illetve a komposztálás talajjavítási és depóniagáz termelési céllal. 

A Programban a fent felsorolt valamennyi, mérhető és igazolható hulladékmegtakarítási eredmény (amennyiben ezzel a lerakóra jutást bizonyíthatóan sikerült elkerülni) részt vehet.

DÍJAZÁSI KATEGÓRIÁK

A programszintek megegyeznek a Virtuális Erőmű Programnál használt motivációs és együtt­működési szinteknek (tudatosság – eredményesség – mentorálás). A program megkülönbözteti és elkülönülten tartja nyilván, de nem díjazza külön a fent bemutatott koncepcionális piramisban szereplő tételeket: minden hulladékmegtakarítási törekvést és eredményt elismer.

EREDMÉNYEK GYŰJTÉSE – A VIRTUÁLIS HULLADÉKLERAKÓ ÉPÍTÉSE

A Program indikátor növelésének módja a „bebankolás”, mely a pályázati rendszer segítségé­vel, illetve egyéb projektek eredményeképpen történhet. A „bebankolásban” a pályázatok közül a mentorok segítségével vagy ónállóan a Anyaghatékony vállalatok vehetnek részt, melyek utánpótlását a már hulladékszempontú önértékelést elvégző és annak alapján célokat nyilvánosan kitűző, így elkötelezett Anyagtudatos vállalatok jelentik. 

Virtuális Hulladéklerakó Program értelmet ad a „sok kicsi sokra megy” elvének azzal, hogy a sok elaprózott hulladékmegtakarítást összegyűjti, láthatóvá teszi, bemutatja és díjazza. Ezzel egy­szerre képes ösztönözni az intézményi szereplőket, a kormányzatot, a nagyvállalatokat, a kis­vállalkozásokat és a lakosságot. Virtuális, mert nem jön létre, de mégis hatása van. Ez azt jelenti, hogy Programban résztvevők nagy része az összvolumen szempontjából szinte láthatatlan mennyiséget takarít meg, ezek összeadódva viszont már jelentős mértéket tesznek ki. 

A Program anyaghatékonysági és -takarékossági, hulladék-megelőzési és csökkentési akciók eredményeinek és hulladék-újrahasználati, ill. hasznosítási folyamatok általi kiváltásokkal egy létre sem hozott, vagy más folyamatokban inputként használható, vagy hasznosítható, így szükségtelenné váló hulladékkezelő művet (hulladéklerakót) épít már csak vizuálisan a részt­vevő közösséggel együtt – azok hozzájárulásaiból. Az így létrejövő már csak virtuális hulladék­lerakó a növekedésével prezentálja az együttes eredményeket a „sok kicsi sokra megy” elv alapján. Díjazza a hozzájárulásokat, valamint az összegyűjtött tudást piaci, szakpolitikai, támo­gatáspolitikai és közpolitikai célokra használja. Közösséget szervez és információt, ill. tudást oszt meg.

A Virtuális Hulladéklerakó méretét egy indikátorral, a Program részét képező „virtualizált” hulladékáramok volumenével mérjük. Az előrehaladás mértékegysége 1 tonna, melyet egy következő ütemben kialakítandó módszertan szerint CO2 egyenértékre és energetikai hasznosítás esetén MW-ban is nyilvántartunk. E CO2 és MW számított értékek a Virtuális Erőmű építéséhez is hozzájárulnak.

Oletics Zoltán
zoltan.oletics@mi6.hu
06 30 847 7739

A Virtuális Hulladéklerakó Program testvérprogramja,
a Virtuális Erőmű Program

A Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit (MI6) NKft. 2011 óta a hazai zöld gazdasági szakmapolitikai stratégia-alkotás meghatározó szereplője.

A MI6 egyéb tevékenységei mellett az Európai Bizottság által a legjobb három uniós energiahatékonysági program egyikének választott Virtuális Erőmű Programot (VEP) működteti, partnerségben az NFFT-vel, a KEH-el, a BM-el, ITM és a PM-el, valamint az EMMI-vel és a hazai megyei önkormányzatok, megyei jogú városok és önkormányzatok túlnyomó részével. A VEP Tanácsadó Testületét a hazai ipar, felsőoktatás, kormányzat és szakmai szövetségek szereplői alkotják.

A MI6 nemzetközi tevékenységeket is végez, elsősorban szakpolitikai oldalon az Interreg Europe partnereként, a Polgármesterek Szövetségének hivatalos hazai támogató partnereként (3 megyei klímastratégiát és 70 SECAP-ot készített), a Climate-KIC teljes jogú tagjaként, számos nemzetközi partnerrel, összesen hét országban. Hazánkban a MI6 készítette a GINOP-4-et megalapozó háttér­kutatást és konstrukciótervet, majd a konstrukció megújításának több fázisában is részt vett, nemzetközi partnerek támogatásával.

A VEP fenntarthatósági pályázatokat működtet vállalati, intézményi, iskolai, diák és lakossági, valamint önkormányzati célcsoportok részére, melyeket évente kétszer megrendezett Díjátadó Gálákon részesít díjazásban.

A köztársasági elnök, az Országgyűlés korábbi elnöke, a Pannónia Szíve térségért felelős miniszterelnöki biztos és a főváros vezetésének képviselői részvételével, a Parlament felsőházát megtöltve ünnepelte 10 éves jubileumát 2019. márciusában a 4. legnagyobb hazai erőműként számontartott Virtuális Erőmű Program, amely ma már nemcsak Magyarország legnagyobb zöld erőműve, hanem emellett nemzetközileg elismert díjazott mintaprojekt is.